Megtámadott egy 12 éves lányt egy férfi a nógrádi teleházban

MTI
2005.02.09. 13:44
Ludvai Dezső, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta, hogy a kislány egyedül internetezett a polgármesteri hivatal épületében lévő teleházban, amikor megjelent ott a helybéli férfi. A férfi nemi aktusra szólította fel a gyereket, megfenyegette, hogy a székhez kötözi, majd a nyakát szorongatva fajtalankodásra próbálta kényszeríteni. A kislánynak sikerült kimenekülnie a helyiségből, átszaladt a hivatalba, ahol a polgármester értesítette a rendőrséget. A 28 éves nőtlen férfit őrizetbe vették, majd hétfőn előzetes letartóztatásba helyezték aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése miatt. A gyanúsítottat többször marasztalta már el a bíróság vagyoni bűncselekmények, súlyos testi sértés, illetve lőszerrel való visszaélés miatt. Jelenleg lopás miatt folytatnak ellene eljárást.