Megcsúszott és árokba fordult autójával egy országgyűlési képviselő Csongrád és Felgyő között - közölte a rendőrség szombaton az MTI-vel. A képviselő a Csongrád megyei Csanytelek irányába haladt, amikor gépkocsijával a kanyarban megcsúszott: kisodródott, megpördült és az árokba borult - mondta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A honatyát, aki egyedül utazott az autóban, könnyebb sérülésekkel Szentesre szállította a mentő - tette hozzá. Toronykőy Márta tájékoztatása szerint a képviselő élt mentelmi jogával, így elutasította, hogy belefújjon az alkoholszondába.
A szóvivő sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta azt MTI-nek azt az értesülését, hogy Vincze László fideszes parlamenti képviselő szenvedett balesetet. Vincze László 2001. április 9-én - akkor még az FKGP országgyűlési képviselőjeként - Pálmonostora belterületén egy Ladának ütközött, amit műszaki hiba miatt toltak. A képviselő később bevallotta, hogy vezetés előtt alkoholt fogyasztott.
Az idén február végén Fenyvesi Máté fideszes képviselő hivatkozott mentelmi jogára közúti baleseténél, s megtagadta az alkoholszondás ellenőrzést.
- Budapest, XIII. kerület Madarász Viktor utca 38.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 124 m2 Szobák 2+3 db Vételár 94,99 M Ft
Rovataink a Facebookon