Eltűnt a Kilimandzsáró hava

MTI
Szinte teljesen eltűnt a hó és a jég a Kilimandzsáróról, Afrika legmagasabb pontjáról.

A fotó, amely a megdöbbentő természeti jelenséget igazolja, abban a kötetben szerepel, amelyet kedden Londonban folyó környezetvédelmi konferencián osztottak szét. A tanácskozáson 20 északi és déli ország energia- és környezetvédelmi miniszterének részvételével elsősorban a Föld klimaváltozásairól vitatkoznak.

A Kilimandzsáró vulkanikus tömbjét, amelynek 5.892 méteres csúcsa Kenya és Tanzánia között magasodik, több mint 11 ezer éve hó és jég fedi. A Climate Change környezetvédő szervezet jelentése szerint az elmúlt egy évszázadban ez a jeges felület több mint 80 százalékkal csökkent, és a tudósok 2020-ra jósolják teljes eltűnését. Ez pedig láncreakciót von maga után a hegy körüli növényzet ökorendszerében.


1912 - 2002

A riasztó fotó egyike azoknak a felvételeknek, amelyek hétfőtől láthatók a londoni természettudományi múzeum Észak/Dél/Kelet/Nyugat című kiállításán, amelynek célja a klimaváltozás hatásainak bemutatása.

A fekete kontinens legmagasabb hegye 1938-ban vált világszerte ismertté, miután Ernest Hemingway halhatatlanná tette A Kilimandzsáró hava című kisregényében, majd 1952-ben Henry King rendezett belőle romantikus filmet Gregory Peck-kel a főszerepben. Azóta többszáz ezren látogattak el a Kilimandzsáróhoz a világ minden tájáról.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25