Kamatostól kifizetik a BS-tűz károsultjait

Népszabadság
A Fővárosi Bíróság ítéletének értelmében az államnak több mint félmilliárd forint kártérítést kell fizetnie az egykori Budapest Sportcsarnokban 1999 végén keletkezett tűz károsultjainak.

A karácsonyi vásár idején porrá égett az ország akkori legnagyobb fedett sportlétesítménye, a Budapest Sportcsarnok (BS). A tűzben háromszázharminc vállalkozó pavilonja semmisült meg a benne lévő árukészlettel együtt. A biztosítótól nem kaphattak kártérítést, mert a sportcsarnok nem volt biztosítva. A katasztrófa után az árusok az Ifjúsági és Sportminisztérium vezetőit keresték fel, hogy térítsék meg az őket ért kárt. A kormány harmincszázalékos kárenyhítést vállalt, amit - bár az összeget ők sem tartották méltányosnak - 166 kereskedő elfogadott. Százhat pavilon kilencvenkilenc tulajdonosa viszont bírósághoz fordult. Perük 2001 októberében kezdődött.

A bíróság által elrendelt szakértői vizsgálat igazolta az egyesület kárigényét. A Fővárosi Bíróság március 9-én kihirdetett ítélete így 320 millió forintos kártérítésre, valamint az eltelt időre vonatkozó kamat megfizetésére kötelezte az egykori csarnok fenntartójának jogutódját, a Sportfólió Kht.-t.

Számítások szerint az eddig eltelt idő után mintegy 65 százalék (körülbelül kétszázmillió forint) kamat jár a kereskedőknek. A vásározók kára egyébként két-háromszázezer forinttól hat-hétmillióig terjed.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25