Egy hét múlva kezdődik a nyári időszámítás

MTI
2005.03.20. 08:46
Egy hét múlva, vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, ekkor Magyarországon, az európai gyakorlatnak megfelelően, hajnali 2 órakor 3 órára igazítják az órák mutatóit. A nyári időszámítás október utolsó vasárnapján zárul, ekkor nyerjük vissza a márciusban "elveszett" egy órát.

A nyári időszámítást 1976-ban, három évvel az egész világot megrázó első olajár-robbanás után vezették be Franciaországban. A hatóságok a lépést azzal indokolták, hogy így 300 ezer tonna kőolajnak megfelelő energia-megtakarítás érhető el. Egy néhány évvel ezelőtt végzett magyarországi felmérés szerint a kétféle időszámítás segítségével egy nagyobb város egész évi villamos-energiájának megfelelő, csaknem 200 gigawatt villamos-áramot lehet országos szinten megtakarítani.

Az órák igazításával nem változik a MÁV menetrendje, de az átállás éjszakáján a nemzetközi vonatok közül a Dacia expressz és a Beograd expressz mindkét irányú járatát Magyarországon éri az óraigazítás. Ezért a két vonat egyórás késéssel közlekedik. Az óraátállítás miatt a kettő és három óra között induló személyvonatokat legkorábban hajnali háromkor, késve indítják - közölte a MÁV kommunikációs igazgatósága az MTI-vel.