Huszonötmilliós cigarettafogás Kisarban

MTI

Több mint 25 millió forint értékű, csempészésből származó cigarettát foglaltak le a határőrök Kisar községben, három ukrán rendszámú személygépkocsiban - közölte a Nyírbátori Határőr Igazgatóság sajtóreferense hétfőn az MTI-vel. A külföldi csempészekre egy bejelentő hívta fel a határőrség figyelmét még pénteken este, megadva annak a kisari portának a címét is, ahol a járművek álltak - mondta Tanyik József.

Az alezredes tájékoztatása szerint az egyik autóban 9.890, a másikban 10.580, a harmadikban pedig 12.470 doboz cigarettát találtak, a csempészek viszont elmenekültek a helyszínről mielőtt a határőrség bevetési alosztályának munkatársai lecsaptak volna rájuk. Az ukrán állampolgárok ugyanis észrevehették a határőrök érkezését, és sietve távoztak, amit bizonyít, hogy a hátra hagyott kocsikban az indítókulcsot is benne hagyták - jegyezte meg a sajtóreferens.

Hozzátette: az autók forgalmi rendszámai nem a járművekhez tartoztak, s a porta egyik épületében további rendszámtáblákat is találtak. Tanyik József elmondása szerint az ügyben a vám- és pénzügyőrség folytatja a nyomozást, s a csempészek felkutatását.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25