Büntetőeljárás indult a gyerekeit be nem oltató házaspár ellen

MTI

Egy szentesi házaspár egészségi okokra hivatkozva nem oltatta be gyermekeit, ezért büntetőeljárás indult ellenük kiskorú veszélyeztetetése miatt, közölte az ÁNTSZ megyei tiszti főorvosa csütörtökön. Az esetről a védőnői hálózaton keresztül értesültek, és miután nem sikerült meggyőzni a szülőket az oltások szükségéről, bírósági útra terelték az ügyet. "A jelenlegi járványügyi helyzet azért jó, mert átoltottuk a lakosságot egyes fertőzések ellen, szó sincs róla, hogy ezek a kórokozók kihaltak vagy a betegségek eltűntek volna" - mondta Kovács Ferenc. Kijelentette, irreális kockázatvállalás a diftéria, a torokgyík és a szamárköhögés elleni oltások, valamint a gerincvelő gyulladást megelőző Szabin-cseppek kikerülése, amely nem csak személyes, hanem közösségi veszélyeztetés is.

Csizmadia Hajnalka, a gyermekek édesanyja elmondta, mind a négy gyermeke megkapta az első, a tüdőgumókor elleni oltást, azonban a szakirodalmat tanulmányozva férjével úgy döntöttek, hogy a többit nem adatják be. "Mérlegeltük az oltások lehetséges szövődményeinek, egy lebénulásnak, illetve maguknak a betegségeknek a következményeit, ezután hoztuk meg a döntést"- közölte. A legidősebb gyermeke szeptemberben menne iskolába, de az oltások hiányában sem őt, sem testvéreit nem fogadják a közintézményekben - mondta.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25