Felrobbant egy petárdákkal megrakott gépkocsi Nápolyban

MTI
Felrobbant egy petárdákkal megrakott gépkocsi Nápolyban nagypéntek este, egy embert megölve és négyet súlyosan, hatot pedig könnyebben megsebesítve.

A detonáció röviddel 18 óra után következett az olasz kikötőváros Fuorigrotta kerületében, a helyi piac és egy templom közelében. A négy súlyos sebesültet a közeli Cardarelli kórházba szállították, a hat könnyebb sérültet a helyszínen látták el a kiérkezett mentők. A robbanás környékét teljesen lezárták az olasz katonai csendőrök, a carabinierik, akik egy gyanús csomag miatt egy közeli palotát is kiürítettek. A robbanás komoly károkat okozott a közelben parkoló autókban, betörte a környező házak üvegablakait. Az áldozatok járókelők, illetve a robbanás pillanatában az autó mellett elhaladó motorosok voltak.

Az olasz rendőrség péntek esti közlése szerint a robbanást minden jel szerint baleset okozta: az egyik helytelenül tárolt petárda gyulladhatott be. A húsvéti ünnepre szállított petárdák öngyulladásának verziója mellett azonban az olasz sajtó egyelőre nem zárja ki azt sem, hogy esetleg a nápolyi maffia, a camorra belviszályának egyik újabb fejleménye lehetett a péntek esti robbanás.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25