Nyakon szúrta a rádudáló autóst a tinédzser biciklista

Objektív Hírügynökség
Szurkálással végződött az a konfliktus a szabolcsi Nagyaron, ami egy dudálás miatt alakult ki két kerékpározó fiatal és egy autós között - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. A rendőrség emberölés kísérletének megalapozott gyanújával folytat eljárást egy 15 éves fiú ellen.

Az eddigi adatok szerint a fiatalkorú március 26-án egy barátjával kerékpározott Kisar községből Nagyarra, amikor rájuk dudált egy autó. A járművet vezető fiatalemberrel szóváltás alakult ki, majd a kocsiablakon keresztül a későbbi gyanúsított megütötte a sofőrt. A sértett hazament Tarpára, és apjával együtt 19 óra körül tértek vissza Nagyarra, ahol ismételten szóváltásba kerültek a két fiúval. A 21 éves fiatalt ekkor szúrták nyaktájékon egy zsebkéssel. Az életveszélyesen megsérült férfit apja vitte be a fehérgyarmati kórházba. A szúróeszközt a rendőrség lefoglalta, a kisari gyanúsított szabadlábon védekezhet.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25