Gyanúsított lett a csepeli késpárbaj sértettje

MTI
2005.04.14. 13:58

Egyszerre lehetett sértettje és elkövetője a csepeli szurkálásnak az a 27 éves férfi, akit még aznap elfogtak a rendőrök - közölte csütörtökön a BRFK. A férfit szerdán fogták el, és azzal gyanúsítják, hogy Csepelen késsel többször megszúrt egy másik férfit, akit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. A gyanúsított is súlyos sérüléseket szenvedett, az ő sebesülése maradandó testi fogyatékossággal jár.

A nyomozás feladata azt kideríteni, hogy a két személynek milyen szerepe volt a bűncselekményben, milyen körülmények között okoztak egymásnak sérüléseket. A két férfi egész éjjel egy Csete Balázs utcai szórakozóhelyen mulatozott 10-15 fős társasággal. Hajnalban kimentek az épület elé, ahol szóváltásba keveredtek és ezután került sor a késelésre - mondta el a rendőr alezredes.