Hibás villanyvezeték miatt égett porig egy zsinagóga

MTI
2005.05.12. 11:23
Nem gyújtogatás, hanem a villanyvezeték hibája okozta az eddigi vizsgálat szerint azt a tüzet, melynek következtében május 10-én kigyulladt és porig égett egy zsinagóga a Moszkva környéki Malahovka településen, jelentette be csütörtökön a Moszkva megyei ügyészség szóvivője.

Az 1932-ben épült zsinagógában kedd reggel csaptak fel a lángok, amelyeket csak több mint egy óra elteltével sikerült megfékezniük a tűzoltóknak, de addigra a fából épült imaház teljesen kiégett.

A vizsgálat eddigi megállapításai szerint nem történt idegen behatolás a zsinagógába, viszont megsértették a villanyszerelési munkálatokra előírt szabályokat. Mihail Glimcser, a helyi zsidó közösség feje nem gondolja, hogy a katasztrófa antiszemita indíttatású cselekedet következménye lett volna, viszont azt sem hiszi, hogy a tüzet rövidzárlat okozta volna, mert kilenc hónappal ezelőtt teljesen kicserélték a vezetékeket.