Nevelőotthonba vitték az életmentő fiút

2005.05.24. 13:46
Több rablással is meggyanúsította, ezért nevelőotthonba vitette a rendőrség azt a tizenéves fiút, aki hétfőn este két kislányt mentett ki egy tóból Kecskeméten. Az életmentő fiút a nyomozók először az egyik lány halálával végződő mentési akcióról hallgatták meg. Ezután azonban rátértek arra is, hogy a kapitányság két rablással és egy betöréssel is gyanúsítja a 13 éves helybélit. Vele szemben ezért eljárást is indítottak, és átszállították a hajósi nevelőotthonba.

Mint ismert, a kiskunsági megyeszékhely vízműtelepének elkerített csapadékvíz-tavában hétfőn este fuldokolni kezdett két, hat év körüli kislány. Egy 13 éves fiú, aki a tónál horgászott, kihúzta a tiltott helyen fürdőző lányokat, egyikük életét azonban a kihívott mentők már nem tudták megmenteni. A fiút a rendőrségen kedden gondviselője jelenlétében meghallgatták a tragédiáról, ám ezután elmondták neki azt is, hogy több, a városban elkövetett bűncselekménnyel is meggyanúsítják.

A fiút egyebek közt azzal gyanúsítják, hogy a múlt kedden este, a kecskeméti belvárosban, negyedmagával kirabolt egy 39 éves férfit. A fiúk közrefogták a sértettet, majd bántalmazták, és elvették 64 ezer forintját. Hasonló módon raboltak ki egy nőt is a Lenin-városrészben, tőle a pénztárcáját ragadták el. A nyomozók szerint az életmentő fiú tört be egy iskolába is, ahonnét műszaki cikkeket vitt magával. A gyanúsítottat ezért a rendőrség a Bács-Kiskun megyei Hajós nevelőintézetébe szállíttatta.