Meg akartak ölni egy ötévest a tizenegy évesek

MTI
2005.06.01. 21:32
Egy ötéves kisfiú megölésére tett kísérlet gyanújával szerdán őrizetbe vettek öt kiskamaszt az észak-angliai West Yorkshire grófságban. "A kisfiú által elszenvedett sérüléseket az orvosszakértő olyan súlyosnak ítélte a kedd esti vizsgálaton, hogy a nyomozók emberölés kísérletének gyanújával indítottak eljárást az ügyben" - jelentette be Andy Brennan rendőrfőfelügyelő. Az öt őrizetbe vett gyermek 11-12 éves. Az ügyben köröznek további két-három személyt is, akiknek életkorát azonban nem közölték.

A "súlyos és rettenetes látványt nyújtó" sérüléseket szenvedett ötéves kisfiúra a Dewsbury város melletti erdőben bukkantak kedden kora este. Kórházba szállították, de szerda délután már hazaengedték.

A főfelügyelő nem volt hajlandó megerősíteni azokat az információkat, amelyek szerint a gyermeket felakasztották támadói. Mint mondta, a nyakán több sérülés van, de korai volna kijelenteni, hogy az kötél nyoma, mindenesetre olyan, mintha kötél nyoma lenne.