Betörtek a MIÉP V. kerületi irodájába

MTI
2005.06.29. 22:36
Betörtek a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) V. kerületi irodájába - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.

Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: a betörők falat bontva jutottak be a helyiségbe, ahonnan műszaki cikkeket vittek el. Az anyagi kár megállapítása folyamatban van.

Győri Béla, a párt szóvivője előzőleg azt mondta a távirati irodának, hogy hangosító berendezéseket vittek el a kerületi irodából, illetve ugyanabban az épületben feltörték a párt fegyelmi ügyeivel foglalkozó becsületbírósága elnökének és a budapesti elnöknek az irodai páncélszekrényét is, irataikat pedig feldúlták.