A bejelentés alapján az Autópálya Rendőrség járőrei másnap hajnalban, az autópálya 22-es kilométerénél lévő parkolóban egy fehér Mazdára lettek figyelmesek. Úgy találták ugyanis, hogy a kocsiban ülők feltehetőleg prédára lesnek, hiszen feltűnően figyelték az ott tartózkodó járműveket. Ezért ellenőrizték a Mazdát, melynek utasairól kiderült, hogy ők lophatták meg az olasz autóst. Őket emiatt előállították az Autópálya Rendőrségre, ahol azt is vizsgálják, hogy összefüggésbe hozhatók-e a gyanúsítottak más hasonló bűnesetekkel.
Trükkös tolvajokat fogtak az autópálya-rendőrök
Autósokat fosztogató trükkös tolvajokat fogtak az autópálya-rendőrök az M1-esen. Szerdán este, nyolc óra körül az autópálya herceghalmi szakaszán egy olasz autós kocsijából akkor még ismeretlen tettesek ellopták a férfi pénztárcáját és az iratait. Az elkövetők egy nem létező műszaki hibára hivatkozva megállították a sofőrt, és elvonták a figyelmét. Eközben egyikük benyúlt a gépkocsi jobb első ülésére, és onnét elemelte a sértett tárcáját.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.
4 órája
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
szeptember 13., 15:31