Halálos hármas karambol a 6-os főúton
Életét vesztette az a fiatal nő, aki autójával három másik gépkocsival is összeütközött a 6-os főúton. A végzetes baleset szerdán délután a főút tolnai szakaszán, a 160-as kilométer-szelvénynél, Bonyhád határában. Egy Audi 80-as személyautót vezető nő Szekszárd irányából haladva egy Skoda Favoritot előzött, ám a manővert már nem tudta befejezni. Először nekiütközött egy, a szemből érkező, balra kanyarodó sávban álló kisteherautó jobb első sarkának, majd az oldalával a Skodának is, árokba lökve azt. Végül frontálisan nekicsapódott egy szemből érkező Fiat Ducato kisteherautónak. A balesetben a 28 éves Audis nő a helyszínen elhunyt, míg a Fiatban három, a Skodában pedig egy ember könnyebb sérüléseket szenvedett. Az anyagi kár megközelíti a két és fél millió forintot.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Gazdaság
Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.
szeptember 12., 17:25
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58