Hetven vádlott a leszázalékoltatási ügyben

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség elkészítette a vádiratot a miskolci leszázalékoltatási ügy néven elhíresült eset kapcsán. A HavariaPress úgy tudja az ügyben tizenegy orvost és ötvenkilenc civil személyt vádolnak - köztük összesen négyszázöt éve oszthatnak ki a bíróságon.

Az ügy két évre nyúlik vissza, amikor a rendőrök őrizetbe vették az Országos Orvosszakértői Intézet akkori ötös számú bizottságának orvosait. Őket azzal gyanúsították, hogy pénzt fogadtak el azért, hogy arra nem jogosult embereket leszázalékoljanak. Szintén a gyanúsítottak közé került hat kórházi orvos, aki a megfelelő orvosi papírok beszerzésében és fiktív kórházi ápolási papírok kiadásában segédkezett a csapatnak. A csalássorozat fő szervezője két nő volt, akik a közvetítő szerepé játszották.

Ők alkalmanként harmincezer forintért intézték el a nem beteg, ámde rokkantnyugdíjra vágyó embereknek a megfelelő orvosi papírok beszerzését. A két nő az összegből ötezer forintot tartott meg magának. Azért, hogy a hamis orvosi papírok birtokában később a szakértő bizottság elé kerüljenek, és ott valóban leszázalékolják őket, százötvenezer forintot kellett fizetniük az álbetegeknek.

A tizenegy orvosra fejenként legmagasabb tétellel számolva tíz év börtönbüntetés várhat a hivatalos személy által, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés miatt. Az ügyben részes - a két közvetítőkkel együtt- ötvenkilenc civilre - fejenként maximum öt év szabadságvesztést róhat ki a bíróság, ha bebizonyosodik bűnösségük a vesztegetésben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

4 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04