Juscsenkóval Ukrajna csúcsán: hárman meghaltak

MTI/AP

Hárman meghaltak Ukrajna legmagasabb hegycsúcsának, a Kárpátokban lévő Hoverlának a megmászása közben szombaton. Két hegymászó légzési problémák miatt vesztette életét, egy harmadik akkor halt meg, amikor egy villám csapott le a hegycsúcs közelében, közölte az 1+1 kereskedelmi csatorna, amely szerint többen könnyebb sérüléseket szenvedtek.

A túrán részt vett Viktor Juscsenko elnök is, akit tizenhatezer ember kísért el évenkénti hegymászó túrájára a 2061 méter magas Hoverlára. A túrát szombaton abból az alkalomból tartották, hogy az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság parlamentje 15 évvel azelőtt, 1990. július 16-án fogadott el nyilatkozatott Ukrajna szuverenitásáról. Juscsenko hivatala közölte, az államfő épségben visszatért a hegycsúcsról, és nem tudta megerősíteni a halálesetekről szóló értesülést.

Viktor Juscsenko 1971 óta mintegy harminc alkalommal mászta meg a Hoverlát. 2001-ben pártja, a Mi Ukrajnánk megalakítását is a hegycsúcson jelentette be. Idén két kislánya is elkísérte a Kárpátokba, és mintegy 10 méterenként megállították az autogrammkérők, illetve a hegymászók, akik együtt kívánták lefényképeztetni magukat az elnökkel.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58