Egyszeres gyilkossági vád Zentai ellen

MTI
Az Ausztráliában élő, háborús bűnökkel vádolt Charles Zentai (Zentai Károly) kiadatását kizárólag Balázs Péter 18 éves magyar zsidó fiatalember meggyilkolásában való részvétele miatt kéri Magyarország az ausztrál hatóságoktól - írta szerdai számában a The Australian című napilap. A lap úgy tudja, hogy a magyar kiadatási kérelem csupán erre az egy bűntettre vonatkozik, és nem szól azokról a háborús bűnökről, amelyek az eredeti, a magyar népbíróság által 1948-ban kiadott körözésben szerepeltek.

Ez utóbbiban nemcsak Balázs meggyilkolásában való részvétellel vádolják Zentait, hanem azzal is, hogy 1944. október 15-e, a nyilaskeresztes hatalomátvétel után, a 101. transzporthadosztály tiszthelyetteseként több ízben önként részt vett zsidók összegyűjtésében és bántalmazásában. Amennyiben kiadják Magyarországnak, csak az első bűntett miatt emelhetnek vádat ellene - írja a The Australian.

Charles Zentai kedden jelent meg egy perthi bíróság előtt a kiadatás ügyében. A következő meghallgatást szeptemberre tervezik, addig meghosszabbították Zentai óvadékát is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58