Ötvennégy évet ült ártatlanul

MTI
Ötvennégy évet töltött ítélet nélkül a rács mögött egy indiai férfi, mert a rendőrök megfeledkeztek róla. Macsang Lalung ellen még 1951-ben indult súlyos testi sértés vádjával eljárás az indiai Assam államban. Amennyiben bűnösnek találják, az akkor 23 éves fiatalembert maximum tízéves szabadságvesztésre ítélhették volna, tehát 44 éve mindenképpen már szabadon kellene lennie.

A rendőröknek azonban egy év leforgása alatt sem sikerült hitelt érdemlően bebizonyítaniuk a férfi bűnösségét, és Macsang Lalungot áthelyezték a pszichiátriára, majd pedig feltehetően teljesen megfeledkeztek róla. 1967-ben a klinika teljesen épelméjűnek nyilvánította a férfit, s ennek alapján szabadon akarta engedni. A rendőrség azonban közbelépett és - talán azért, hogy régi baklövése ne derüljön ki - ismét rács mögé dugta férfit, akire tavaly figyelt fel egy helyi szervezet és ügyét az állami emberjogi bizottság elé terjesztette.

Macsang Lalung hosszas huzavona után végül szabadlábra került, de csak óvadék ellenében. Az összeg azonban nem túl nagy: 1 rúpiát, azaz 4 forint 67 fillért kellett kifizetnie.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58