Árpád
-2 °C
3 °C

Ismét vízben a boldvai házak

MTI
2005.08.16. 17:40

Normalizálódott a helyzet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben, ahol a megáradt Sápi-patak elöntötte a finkei városrész több utcáját; Boldván viszont még mindig körülbelül húsz házat vesz körbe a víz - közölte a MTI-vel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. Mintegy húsz helyszínre vonultak ma a tűzoltók, elsősorban vizet szivattyúztak, de néhány területen homokzsákokkal kellett védeni a lakóépületeket - mondta Lackó Attila.

Hozzátette: a legkritikusabb helyzet Edelényben, illetve Boldván alakult ki, de kértek segítséget Homrogdról, Kupáról, Alsóvadászról és Tállyáról is. Edelény polgármestere arról számolt be, hogy a finkei városrészéből a Sápi-patak áradása miatt egy családot kellett ideiglenesen kiköltöztetni, őket rokonok fogadták be éjszakára.

Molnár Oszkár elmondta, két utcát még mindig víz borít, de az eső elállt, így a víz szintje folyamatosan csökken. Hasonlóan apad a boldvai Ördög-patak is, ennek köszönhetően várhatóan kedd estére megközelíthetőek lesznek a lakóházak - közölte Csabai Gyula, Boldva polgármestere. Kifejtette: körülbelül húsz házat vesz körbe a víz, ezért a területen folyamatosan szivattyúznak.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?