Börtönlázadás Kirgizisztánban

MTI
2005.11.01. 08:34
Hivatalos források szerint hárman, kórházi közlés szerint legalább húszan meghaltak Kirgizisztánban egy börtönlázadásban. A főváros, Biskek külvárosában lévő börtönben, amint azt egy elítélt elmondta az Akipress hírügynökségnek, a rendőrök "minden ok nélkül" behatoltak az épületbe és tüzet nyitottak a rabokra, akik közül egy életét vesztette.

Ugyancsak a rendőrség avatkozott közbe a Biskek közelében lévő Moldovanovka börtönében, ahol a foglyok engedetlenségi mozgalmat kezdtek. Ebben a fegyintézetben lőttek le október közepén egy képviselőt a rabokkal való összecsapás során, amely egy ellenőrző látogatás alatt tört ki. Ugyancsak bizonytalan a helyzet Novo-Pokrovka börtönében, ahol a múlt héten zendülés zajlott le, valamint az ország déli részén fekvő Dzsalal-Abad körzetében, ahol a rabok azért tiltakoztak, mert egyik társuk nem kapott megfelelő orvosi ellátást.