Újra nyomoznak a kisfiú kórházi halála miatt

MTI
2005.12.02. 11:05

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség új eljárást rendelt el a tavaly decemberben a szombathelyi Markusovszky Kórházban elhunyt kisfiú ügyében - közölte a rendőrség. Horváth László Győr-Moson-Sopron megyei főügyész az MTI-nek pénteken azt mondta: az ügyet azért adták vissza nyomozásra, hogy pontosan tisztázzák a történeti tényállást. A részletekről a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kívánt bővebbet mondani. A rendőrségnek két hónapja van az újabb nyomozás befejezésére.

A kisfiú a Markusovszky Kórház intenzív osztályán hunyt el 2004 decemberében. A rendőrségen egy hozzátartozó tett feljelentést, ennek kapcsán indult a rendőrségi vizsgálat egy esztendeje. A gyermeket szülei azért vitték orvoshoz, mert a kisfiú lázas volt és hányt, végül a megyei kórház fertőző osztályára utalták be megfigyelésre. A felmerült gyanú szerint a kórházban a gyermeknek infúziót adtak. Ezért állítólag lekötötték. Vélhetően hányadékot nyelt, ez okozta életveszélyes állapotát, melynek következtében kómába került és az intenzív osztályra történt szállítása után meghalt.

Lakner László, a Markusovszky Kórház főigazgatója pénteken az MTI érdeklődésre elmondta: a kórház azóta lefolytatott belső vizsgálata nem tárt fel orvosi mulasztást, vagy más szabályszegést. Hozzátette: felmerülhet azonban a "szülői gondtalanság kérdése", szerintük ugyanis a szülők későn vitték orvoshoz a gyermeket.