Kisiklott egy expresszvonat Japánban

MTI
2005.12.25. 15:49

Kisiklott egy expresszvonat vasárnap Japán északi részén; két ember meghalt, három személy egy összeroncsolódott vasúti kocsi foglya, több mint két tucatnyian megsérültek. A rendőrség közlése szerint a halálos áldozatok nők; egyikük a harmincas éveiben járhatott, a másiknak az életkora megállapíthatatlan. Egyelőre nem ismeretes, hogy a vagon roncsai közé szorult további három ember életben van-e. A sérültek közül egyiknek sem életveszélyes az állapota.

A rövid, mindössze hat kocsiból álló szerelvény öt vagonja szaladt le a vágányról Jamagata prefektúra területén, Tokiótól 290 kilométernyire északra. Három vagon fel is borult, közölte a japán közlekedési minisztérium. Elképzelhető, hogy a szerencsétlenséget egy erős széllökés okozta: a térségben nagyon erős szél veszélyére vonatkozó figyelmeztetés volt érvényben, és egy kalauz is azt állította, hogy erős szél lökte meg a vonatot, mielőtt az kisiklott. Japánt napok óta erős havazás sújtja, a heves hóviharok már nyolc emberéletet követeltek, de a jamagatai vasúti szerencsétlenséghez valószínűleg nincs köze a hónak.