Súlyos baleset egy keszthelyi vasúti kereszteződésben

MTI
2005.12.26. 18:39
Motorvonat lökött a töltés mellé egy stoptáblával védett keszthelyi út-vasút kereszteződésbe behajtó személygépkocsit; a jármű vezetője és utasa életveszélyes sérüléseket szenvedett - közölte a rendőrség az MTI-vel hétfőn. A Zala megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a vasárnap délután törtánt balesetről elmondta: a Volvo gépkocsi, amit egy ciprusi hölgy vezetett, az "Állj! Elsőbbségadás kötelező" tábla ellenére fékezés nélkül hajtott a sínekre a keszthelyi Lóczi utcai átjáróban, éppen a Gyenesdiás irányába tartó vonat elé. "Az ütközést követően a vonat kifordította a vasúti töltés mellé a gépkocsit, amelynek ciprusi hölgyvezetője és utasa, egy görög nő, súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett" - közölte Csizmazia Péter Hozzátette: a baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják.

Az MTI érdeklődésére a keszthelyi városi kórház illetékes főorvosa elmondta: a sebészeten ápolt ciprusi és az intenzív osztályra került görög hölgy állapota stabilizálódott, a jelek szerint túl vannak a közvetlen életveszélyen.