Holttestet fogtak a horgászversenyen

MTI
2006.01.02. 11:01
Riadalom tört ki egy malajziai horgászversenyen, amikor az egyik részvevő hal helyett egy holttestet húzott ki a vízből. Mint a New Straits Times című lap hétfőn jelentette, a horgász kezdetben el volt ragadtatva, mert a "zsákmány" súlyából arra következetett, hogy példátlanul nagy halat sikerült kifognia. Annál nagyobb volt azonban a megdöbbenése, amikor látta, hogy egy fiatal nő holtteste akadt fenn a horgán. A lapjelentés szerint a versenyt az 1200 résztvevő rövid szünet után folytatta, s a tízezer ringgittel - több mint félmillió forinttal - első díjat egy banktisztviselő nyerte, aki 9,16 kiló súlyú halat fogott.

A verseny során talált holttest egy fiatal nőé volt, s a rendőrség szerint már vagy három napja lehetett a Kuala Lumpur-i Titiwangsa tóban. A halál okát boncolással próbálják kideríteni.