Elfogták a béri gyilkosság gyanúsítottjai

MTI
2006.01.16. 16:07

Egy helybeli férfit gyanúsít a rendőrség azzal, hogy brutális kegyetlenséggel meggyilkolt egy idős férfit decemberben, a Nógrád megyei Béren - jelentették be a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságon hétfőn. A 21 éves fiatalember, illetve hasonló korú nőismerőse, akit azzal gyanúsítanak, hogy közreműködött a bűncselekmény elkövetésében, fennakadtak a hazugságvizsgálaton és bevallották, hogy közük van a gyilkossághoz - közölte a főkapitányság sajtószóvivője.

Kaszás Ottó emlékeztetett arra, hogy december 14-én Bérre, egy égő házhoz riasztották a tűzoltókat, akik a lángoló épület mellett egy férfi holttestet találtak. A vizsgálat megállapította, hogy a 76 éves férfit, a ház tulajdonosát brutális kegyetlenséggel meggyilkolták, megverték, majd több késszúrással végeztek vele. A nyomozók a helyszínen, a közeli kútban megtalálták a bűncselekménynél használt kést.

Ezt követően került gyanúba a két fiatal, akik végül bevallották tettüket. Mint elmondták: azért keresték fel a férfit hogy kirabolják, majd a nyomok eltűntetése érdekében gyújtották fel a házat.