Szétverték a móri kocsmát

2006.02.13. 10:28
Elfogta a rendőrség azt az öt fős társaságot, melynek tagjai a gyanú szerint szétvertek egy kocsmát Móron, majd elhajtottak a helyszínről. A Fejér megyei városban vasárnap délelőtt kérték a rendőrök segítségét, mert egy nagyhangú társaság kezdett randalírozni az egyik helyi sörözőben. A bejelentő elmondása szerint többen összeverekedtek a szórakozóhelyen, megrongálták a berendezést, majd kocsiba ültek és elhajtottak. A járőröknek néhány utcával arrébb sikerült megállítaniuk a kocsit. Az autóban ülő öt férfit előállították, majd hármójukat gyanúsítottként hallgatták ki a csoportos garázdaság miatt indított eljárásban.