Szlovákiában is kimutatták a H5N1-es vírust

MTI
2006.02.23. 10:34

Kimutatták a H5N1vírus jelenlétét két Szlovákiában elhullott madárban - jelentette be csütörtök reggeli rendkívüli sajtótájékoztatóján Simon Zsolt, a szlovák kormány mezőgazdasági minisztere. Noha a laboratóriumi vizsgálat biztos eredményét csak péntekre jelezték, a miniszter már csütörtökön közölte a sajtóval, hogy a fertőzést a bősi erőmű térségéhez tartozó ártérben fellelt vándorsólyom és a pozsonyi olajfinomító, a Slovnaft térségében elhullott fehér bukóréce tetemének laboratóriumi tesztje igazolta. Az Európai Unió erre szakosított laboratóriuma öt napon belül megismétli és várhatóan megerősíti a zólyomi (Zvolen) laboratórium vizsgálat eredményeit.

Mindkét madártetem lelőhelyének körzetében már kedden kétzónás védőövezetet vontak. A bősi lelőhely szélesebb, tíz kilométer sugarú védőövezete érinti a magyarországi Szigetköz egy részét, az utóbbira azonban csak a szigorúbb megfigyelésre utasító rendelkezések vonatkoznak. A szűkebb övezetben a háziszárnyasokat tilos nyílt térben tartani és szállítani, valamint tilos a szárnyasvad vadászata is. E rendelkezéssel egyidejűleg a védőövezetben fellelhető baromfiállomány pontos számbavételét és a fertőtlenítést is elrendelték.