Kamionnyi számítógépet loptak

Egy kamion megrakott pótkocsiját "elkötve", hatvanhat millió forint értékben loptak személyi számítógépeket egy szombathelyi cég telephelyéről, a tetteseket sikerült elfognia a rendőrségnek - jelentették be hétfőn, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon tartott sajtótájékoztatón. A feltételezett tettesek hatszázhuszonnégy csúcstechnikát jelentő asztali számítógépet loptak e, hatan vannak előzetes letartóztatásban, négyen pedig szabadlábon védekezhetnek. A bűncselekményt január közepén hajtották végre a tettesek, akik előzőleg Sopronban egy nyerges vontatót loptak el, majd azzal Szombathelyre hajtottak, és a cég telephelyén egyszerűen "ráakasztottak" a számítógépekkel teli pótkocsira. Kilépéskor a telep őrei a szállítmányt nem ellenőrizték.

Az elkövetők Budapesten béreltek egy raktárat, ahol hajléktalanokkal pakoltatták le az árut. A pótkocsi felnyitásakor csalódniuk kellett, mert arra számítottak, hogy a rakomány laptopokból áll. Ezért úgy döntöttek, hogy a sok azonosító jellel rendelkező asztali számítógépeket inkább szétszerelik és alkatrészenként értékesítik. A rendőrség először az orgazdákat, illetve a raktárat találták meg, majd sikerült elfogni a csoport többi tagját, akik között egy szír állampolgár is volt. Az ő szerepe a pótkocsi eltulajdonítása, illetve a nyomkövető berendezés esetleges hatástalanítása volt. A számítógép alkatrészeket és a félig szintén szétszerelt pótkocsit is sikerült megtalálni, így az okozott kár 70-80 százaléka megtérül.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17