Az emberre is veszélyes H5N1 vírus pusztít a magyar határhoz közeli észak-bácskai Monostorszegen (Backi Monostor) is - jelentette be csütörtökön a szerbiai mezőgazdasági minisztérium. A minisztérium közleménye szerint megérkezett az angliai Weybridge-ben működő referencialaboratóriumból annak a hattyúnak a szövettani vizsgálata, melynek tetemében a szerbiai egészségügyi hatóságok korábban megállapították a madárinfluenza H5-ös típusú vírusának jelenlétét. A londoni laboratórium eredményei szerint a H5N1 altípusról van szó, amely közvetlen érintkezés esetén az emberre is veszélyes lehet.
Szerbiában február 28-án, a Zombor melletti Monostorszegen (Backi Monostor), a Duna-Tisza-Duna csatornában találták meg az első madárinfluenzás hattyút, ennek a madárnak szövetmintáját küldték Angliába. A település a horvát határtól egy kilométerre, a magyar határtól pedig 15 kilométerre fekszik. Azóta Monostorszegnél még két madárinfluenzás hattyút találtak, illetve ugyancsak ezzel a kórral fertőzött hattyúra bukkantak a Drina szerbiai-boszniai határfolyón, a Bajina Basta és Ljubovije település között fekvő Bacevci falunál. Monostorszeg és Bacevci környékén, tíz illetve húsz kilométeres körzetben karantént hirdettek, de a baromfiállományt nem pusztították el, mivel eddig az aprójószágra nem terjedt át a kór.
- Budapest, VIII. kerület Bíró Lajos utca 64.
- Alapterület 61 m2 Szobák 1+2 db Vételár 48,8 M Ft
- Budapest, XI. kerület Medvetalp utca 7.
- Alapterület 187 m2 Szobák 4 db Vételár 136,85 M Ft
Rovataink a Facebookon