Újabb árhullám érkezik a Krasznán

MTI

Újabb árhullám érkezik a Kraszna romániai szakaszáról a folyó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei részére, ahol jelenleg is harmadfokú az árvízvédelmi készültség, közölte a nyíregyházi Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság sajtóügyeletese szombaton. Az utóbbi 24 órában a hóolvadást gyorsította az eső is, emiatt a Kraszna erdélyi szakaszán Alsószopornál másfél méterrel nőtt a vízszint, mondta Mihalikné Csorbák Erika.

A Kraszna gátjai mentén a vízterhelés hatására megszaporodtak a gát altalaj-szivárgások, ami fokozott figyelmet követel a véderőktől. A sajtóügyeletes elmondta, hogy a szakemberek folyamatosan ellenőrzik a töltéseket, és a tapasztalatok alapján egyeztetik, indokolt-e és milyen beavatkozásokra van szükség.

A többi szabolcsi folyó, a Tisza, a Szamos és a Túr készültségi szint alatt apad. A belvíz viszont nőtt Szabolcsban, 700 hektárral nagyobb területen, már 19.700 hektáron áll a víz. A vízügyi igazgatóság, négy vízgazdálkodási társulás és nyolc települési önkormányzat tart másod- és elsőfokú készültséget a területén.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17