Minden szabolcsi folyó árad

MTI
Minden Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei folyó árad az újabb, a hóolvadást gyorsító csapadékos időjárás következtében, a legnagyobb árhullám a Krasznán vonul, ahol továbbra is harmadfokú az árvízvédelmi készültség - közölte a nyíregyházi Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság sajtóügyeletese vasárnap az MTI-vel. Szamos Ferenc elmondta, hogy a Kraszna romániai részén is harmadfokú készenlétet rendeltek el, s az újabb érkező árhullám utoléri a még le sem vonult előzőt.

A helyettes sajtóreferens tájékoztatása szerint a folyó szabolcsi szakaszának gátjainál 14 helyen észleltek eddig altalaj-szivárgást, de beavatkozásra még nem volt szükség. A veszélyes helyeket fokozottan és állandóan ellenőrzik. Szamos Ferenc elmondta: a Tisza Tiszabecstől, Vásárosnaményig, már mindenütt árad, s emelkedik a vízszint a Szamos és a Túr határszelvényében is. Hozzátette: a három folyó vízállása még jóval alatta van a készültséget indokoló magasságnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17