Az Állategészségügyi Intézet munkatársai újabb hét Magyarországon elhullott bütykös hattyú tetemében mutatták ki a madárinfluenza H5-ös vírustörzsének jelenlétét - közölte a Miniszterelnöki Hivatal hétfőn az MTI-vel.
A hét újabb fertőzött madár tetemét hétfőn öt területről gyűjtötték be. Nagybaracska térségében, ahol már korábban is találtak 33 fertőzött vadmadarat, most további három újabb állat tetemében mutatták ki a vírust. A közelben, Hercegszántón elhullott egyik állat esetében szintén pozitív volt a minta, így a térségben kijelölt védőzónát ki kellett bővíteni - áll a hivatal közleményében. Új zónákat kellett kijelölni Mohácson, Dunaföldváron és Szalatnakon is, ahol egy-egy fertőzött hattyút találtak.
A szükséges intézkedéseket valamennyi helyszínen elrendelték. Ez egyebek mellett azt jelenti, hogy regisztrálják a háziszárnyasokat, tájékoztatják a lakosságot, és kijelölik a három kilométeres védő-, illetve tíz kilométeres megfigyelési zónát. A szóban forgó területeken fokozzák a rendőri jelenlétet, de nem lesznek állandó ellenőrzési pontok a védőzóna határán sem - olvasható a tájékoztatóban.
Magyarországon jelenleg összesen kilenc körzetben van érvényben védelmi készültség: Nagybaracska térségében, Százhalombattán, Mohácson, Dunaföldváron, Szalatnakon, Dunakeszin, Szentendrén és Dunaszentbenedeken; illetve a szlovákiai Bős térségben kijelölt zóna egy része is átnyúlik a határon a magyar területre.
- Balatonfűzfő, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XI. kerület Medvetalp utca 7.
- Alapterület 187 m2 Szobák 4 db Vételár 136,85 M Ft
Rovataink a Facebookon