A Dunaföldváron, március 2-án talált bütykös hattyú tetemében a magyar és angol laboratóriumi vizsgálatok egybehangzóan a madárinfluenza H5 vírusát mutatták ki - jelentette be keddi rendkívüli sajtótájékoztatóján Korzenszky Emőd, Tolna megyei főállatorvos Szekszárdon. A Tolna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás Dunaföldvár területére védőkörzetet rendelt el. Ennek értelmében a három kilométeres körzetben szigorú állategészségügyi előírások lépnek életbe, a vasárnapi vásáron tilos a baromfi árusítása, baromfitermékek felhozatala, a baromfiállomány összeírása is megkezdődik.
A tíz kilométeres megfigyelési körzet érinti Bölcske közigazgatási területét, valamint Fejér megyében Előszállás, Daruhegy, Kisszentmiklós, Templomos és Kisapostag, Bács-Kiskun megyében pedig Apostag, Dunaegyháza és Solt településeket. A korábban Baranya megyében, Szalatnakon talált vízi vadmadár tetemében kimutatott H5 vírus miatt kijelölt tíz kilométeres megfigyelési körzet érinti a Tolna megyei Csikóstőttős területét is. Tolnában eddig a szomszédos Bács-Kiskun megyei Baracskán, valamint Dunaszentbenedeken talált fertőzött madártetemek miatt elrendelt megfigyelési területek kiterjednek Báta, illetőleg Paks és Dunaszentgyörgy településekre.
- Budapest, XIII. kerület Angyalföldi út 21.
- Alapterület 81 m2 Szobák 2+2 db Vételár 75,2 M Ft
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 35 m2 Szobák 1 db Vételár 31,99 M Ft
Rovataink a Facebookon