Tovább árad a Kraszna

A Kraszna alsó részén, Kocsordnál tartósan magas vízszint mellett nő az árhullám, bár a folyó határszelvényében már megkezdődött az apadás, amely rendkívül lassú. Ágerdőmajornál óránként mindössze fél centiméterrel csökken a vízszint. A hideg időjárás, az éjszakai fagyok miatt a határon túli vízgyűjtő területekről kevesebb víz érkezett kedden délelőtt a Tiszán és a Szamoson, s elkezdődött az apadás a Túron is. Kismértékű apadásnak indult a Lónyay-főcsatorna, ahol hétfőtől - a csatlakozó csatornák torkolati részeivel együtt - első fokú készenlétet tartanak a 660 centiméter feletti vízszint miatt.

A belvízhelyzet sem javul Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, változatlanul mind a 12 öblözetben a megfelelő készültségi szintek mellett védekeznek Szabolcsban, illetve négy vízgazdálkodási társulat és 12 települési önkormányzat is készenlétet tart. A térségi városai közül Nagyecseden, Csengerben, Újfehértón, Balkányban, Demecserben és Fehérgyarmaton szivattyúzzák folyamatosan a belvizet a fenyegetett utcák közeléből, s több községben, így Gyürén, Mérken, Ópályiban, Tarpán, Fényeslitkén, illetve Gulácson is szükség van a belterületek fokozott védelmére.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája