Még mindig kómában van két kísérleti alany

Még mindig válságos állapotban van a március 12-i nagy-britanniai gyógyszerkísérlet két áldozata, a többiek állapota bíztató - mondták a kezelőorvosok. "A két férfit mesterségesen kómában tartják és szerveik működését gépekkel is támogatják" - mondta Ganesh Suntharalingam, a Northwick Park Hospital intenzív osztályának vezetője. A négy másik áldozat állapota javul, mind a négyen eszméletüknél vannak és már beszélgettek a rokonaikkal is.

A kísérlet során önkénteseken próbálták ki egy német gyógyszergyár TGN 1412 munkanevű gyógyszerét, amelyet reumatikus gyulladások, illetve a leukémia mellékhatásai ellen dolgoztak ki. Az adagolás megkezdése után rögtön jelentkeztek az első reakciók: a kísérleti alanyok letépték magukról az inget, hánytak, többen elájultak. Mindannyiukat az intenzív osztályra szállították.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17