Jelentősen nőtt a gazdasági bűntettek száma Salgótarjánban

MTI

Évről évre csaknem megduplázódik a gazdasági jellegű bűncselekmények száma Salgótarjánban - áll a városi rendőrség múlt évről készített beszámolójában, amelyet csütörtökön fogadott el Salgótarján közgyűlése. Butkai Sándor rendőrkapitány a beszámolóban kitért rá: minél összetettebb a bűncselekmény, annál jobban felkészült annak gyanúsítottja, aki jellemzően ügyvédi segédlettel, a jogi kiskapukat kihasználva védekezik az eljárás során.

A hitelsértések, hitelezési csalások, sikkasztások, csődbűntettek, a gazdasági adatszolgáltatások elmaradása, valamint az okirathamisítással egybekötött csalások jobb felderítése miatt két gazdasági végzettségű közalkalmazottat vett fel a városi kapitányság. 2004-ben még 64, tavaly már 115 ilyen jellegű bűncselekmény volt Salgótarjánban, 2003-ról 2004-re pedig 100 százalékos volt az emelkedés.

A város bűnügyi paraméterei összességében nem változtak 2005-ben, a 2219 bűncselekmény csaknem felét vagyon ellen követték el. Mint az anyag tartalmazza, "a Salgótarjánra jellemző iparágszerű bolti lopás napi problémát okoz".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája