Politikai nézete miatt megverték a Magyarországi Munkáspárt 2006 egyik baktalórántházi önkormányzati képviselőjelöltjét, aki rendőrségi feljelentést tett - közölte Vajnai Attila, a párt országos elnöke.
Antalné Végső Máriát, a párt baktalórántházi önkormányzati képviselőjelöltjét - a sértett elmondása szerint - hétfő este 10 óra után otthonában kereste fel egy "illuminált állapotban lévő" házaspár, és politikai szerepvállalása miatt szidalmazták, majd bántalmazták - mondta Kiss Bálint, a Magyarországi Munkáspárt 2006 Szabolcs megyei elnöke.
Fülöp Gergely, a szabolcsi főkapitányság sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint a sértett kedden magánlak- és könnyű testi sértés miatt tett feljelentést a kisváros rendőrőrsén, mert - mint állította - szomszédjai rátörtek lakásán és bántalmazták egy korábbi vita miatt. A hadnagy hangsúlyozta: a feljelentésből nem derült ki, hogy politikai indíttatása lenne a bántalmazásnak, és az sem, hogy a sértett bármelyik párt önkormányzati képviselőjelöltje lenne, s a megindított eljárás eddigi adatai sem utalnak az ügy politikai jellegére.
- Budapest, III. kerület Erdőalja út 85.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, VI. kerület Zichy Jenő utca 42.
- Alapterület 49 m2 Szobák 1+2 db Vételár 69,9 M Ft
Rovataink a Facebookon