Ödön
2 °C
11 °C

Milliós lopással vádolnak két amerikai papot

Index
2006.09.29. 17:46

Azzal vádolnak két katolikus papot az Egyesült Államokban, hogy összesen 8,6 millió dollárt vettek ki egyházközségük kasszájából, jelentette a BBC. A 79 éves John Skehan tiszteletes már őrizetben van, míg a másik gyanúsított, Francis Guinan atya még menekül a hatóságok elől.

Skehan negyven évig vezetett miséket a St. Vincent Ferrer templomban, a floridai Palm Beachben. Őt követte három éve Guinan atya. A floridai ügyészség szerint Skehan főleg ingatlanokba fektette a sikkasztott pénzt, míg Guinan inkább utazgatásra, illetve szerencsejátékra költötte azt.

A nyomozás egy névtelen feljelentő levél alapján indult meg 2005-ben, nyilatkozta a rendőrség szóvivője az AFP hírügynökségnek. A helyi egyházközség vezetője, John Krokilowski reményét fejezte ki, hogy a hívők hitüket istenre és Jézusra alapozzák, nem pedig emberekre.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?