Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Felgyújtotta magát egy német pap

MTI
2006.11.01. 22:48
Önégetéssel vetett véget életének szerdán egy nyugalmazott protestáns lelkész Németországban, valószínűleg így akarván nyomatékot adni az iszlám terjedése miatti aggodalmának. A 73 éves Roland Weissenberg, aki 1989 óta nyugdíjban volt, belehalt súlyos égési sérüléseibe szerda délután egy hallei klinikán. Mint Elfriede Begrich esperesnő sajtóértekezletén elmondta, az idős evangélikus lelkész kedden, a reformáció emléknapján bemászott az erfurti ágostonrendi kolostor melletti építési területre, ahol benzint locsolt magára, majd azt meggyújtotta. Ez volt az a kolostor, amelybe Luther Márton, a reformáció elindítója 1505-ben belépett, és kedden számos résztvevővel ezen a helyen emlékünnepséget rendeztek. A lelkész öngyilkossága idején éppen istentisztelet tartottak. Weisselberg egy Begrichhez intézett levelében azt írta, hogy a német evangélikus egyháznak komolyabban kellene vennie az iszlám terjedését. Az esperesnő szerint a lelkész az utóbbi két-három évben mind többet beszélt erről a problémáról. Mielőtt benzinnel leöntötte volna magát, ezt kiáltotta: "Jézus és Oskar". Ez az esperesnő szerint világos utalás volt Oskar Bruesewitz lelkészre, aki 1976-ban a keletnémet kommunista rendszer elleni tiltakozásul felgyújtotta magát.