Eleonóra
-1 °C
2 °C

Mohamedet kitiltaná Hollandiából Pim Fortuyn utóda

MTI
2007.02.13. 17:43

A bevándorlást rendszeresen bíráló Geert Wilders populista holland politikus - kedden megjelent sajtónyilatkozata szerint - kitiltaná az országból Mohamed prófétát, ha az most élne Hollandiában. "Az iszlám erőszakos vallás. Ha Mohamed próféta a mai Hollandiában élne, elképzelhetőnek tartom, hogy szélsőségesként megbélyegeznék, és kitoloncolnák az országból" - érvelt a populista Pim Fortuyn utódjaként számon tartott Wilders a De Pers holland napilapnak.

Az újság keddi számában megjelent interjúban a tavaly novemberi választásokon új pártjával kilenc parlamenti helyet szerzett politikus nagyfokú iszlamizációra figyelmeztetett. Egyúttal arra panaszkodott, hogy hamarosan több mecset lesz az országban, mint templom. "Amennyiben a muszlimok Hollandiában akarnak maradni, a Korán felét a szemétre kéne dobniuk" - jelentette ki Wilders, kiemelve, hogy ő maga is olvasta a Koránt, amely meglátása szerint "szörnyű dolgokat tartalmaz". A politikus a bevándorlás korlátozását, valamint az iszlám fejkendő viseletének, illetve újabb mecsetek és vallási iskolák létrehozásának betiltását szorgalmazza.