Lóránt, Loránd
-6 °C
1 °C

Száguldoznak a szabolcsiak

MTI
2007.03.08. 10:47
A gyorshajtás okozza a legtöbb közlekedési balesetet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatója csütörtökön az MTI-vel. A múlt évben bekövetkezett 1237 baleset 25,63 százalékát okozta a sebesség rossz megválasztása - mondta Tamás György Lajos ezredes. Hozzátette: a rendőrség már hét traffipaxot működtet a megyében, s igyekszik kíszűrni a gyorshajtókat, mégis 317 balesetet okoztak tavaly. Több, mint 100 millió forint helyszíni bírságot fizettek a szabálytalankodó nyírségi sofőrök, emellett közel tizenötezret feljelentettek közlekedési szabálysértésért, ami több száz jogosítvány-bevonással is járt. Szabolcsban 2006-ban 1237 közlekedési baleset történt, kevesebb az egy évvel korábbi 1246-nál. A halálos balesetek száma 66 volt, öttel kevesebb, mint egy esztendővel korábban. A gyorshajtás mellett az elsőbbségi jog meg nem adása miatt 219 baleset következett be, amely 17,70 aránynak felel meg. A harmadik leggyakoribb baleseti ok pedig az irányváltás, a haladás és a kanyarodás szabályainak megszegése volt, 173 esetben történt ezért karambol, a balesetek 13,99 százalékában. A figyelmetlenség, így például a követési távolság meg nem tartása miatt is gyakori a baleset Szabolcsban - tette hozzá a rendőrségi vezető.