Megrongáltak egy világháborús emlékművet Nyíregyházán

MTI

Megrongálták a második világháborúban elesett szovjet katonák emlékére emelt szobrot Nyíregyházán, a rendőrség ismeretlen tettes ellen eljárást indított, közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság helyettes sajtószóvivője pénteken. A nyírségi nagyváros egyik terén álló, lovas katonát mintázó szobrot valaki fekete színű anyaggal bekente, mondta Bukovenszki Zoltán százados.

Kiss Bálint, a Magyarországi Munkáspárt 2006 megyei elnöke a távirati irodának azt mondta, hogy a rongálást csütörtökön vették észre. Mint mondta, valaki, vagy valakik fekete festéket, esetleg szurkot tartalmazó műanyag tasakot dobtak a szobor talapzatára, a szétfröccsenő anyag összekente az emlékmű cirill betűs feliratát is. A térségi pártvezető megemlítette, hogy a szobrot a Jobbik Magyarországért Mozgalom Párt megyei vezetői és tagjai tavaly többször letakarták lepellel és követelték, hogy a helyi önkormányzat távolítsa el a köztérről, és helyezze át a temetőbe.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32