Állítólag 128 éves korában halt meg egy salvadori asszony

MTI
Állítólag százhuszonnyolc éves korában meghalt Salvador - és talán a világ - legmagasabb kort megért asszonya, bár neve nem szerepel a Föld 100 évesnél idősebb lakóit nyilvántartó amerikai intézmény nyilvántartásában.

A latin-amerikai ország hatóságai, sőt kormánya által hivatalosan 128 évesnek igazolt Cruz Hernandezt a hét végén temették el, mintegy száz ember jelenlétében.

A salvadori kormány igazolása szerint Hernandez 1878. május 3-án született. A fővárostól, San Salvadortól mintegy száz kilométerre keletre lévő San Augustin városában bábaasszonyként majd szülésznőként dolgozott egészen 100 éves koráig - legalábbis azok szerint, akik ismerték és szerették.

Az asszony nem rendelkezett születési anyakönyvi kivonattal, de ezt a hiányt a 2005-ben végzett vizsgálat eredményeként maga a kormány pótolta: hivatalos igazolást adott neki akkori - általa mindig is vallott - koráról.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31