Nem függesztették fel három szegedi bíró mentelmi jogát

MTI
Sólyom László köztársasági elnök nem függesztette fel a Szegedi Ítélőtábla azon három bírájának mentelmi jogát, akiket magánindítványban rágalmazással és becsületsértéssel vádoltak meg egy gazdasági ügyben hozott határozat kapcsán. Hajdu István bíró szerint ilyen kis tárgyi súlyú cselekmény vádjánál a köztársasági elnök rendszerint elutasítja a kérést. M. Zoltán azért jelentette fel a három szegedi bírót, mert szerinte ők megsértve a gazdasági törvény rendelkezéseit, tudatosan valótlan tényeket foglaltak közokiratba, s ezzel jogellenesen védelembe vettek azt a cselekményt, melynek nyomán valakik cégénél tiltott apport elvonásával sikkasztást követtek el. Ezzel pedig őt és jogi képviselőjét rossz színben tüntették fel.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32