Totális pornótilalom Lengyelországban

Teljesen be akarja tiltani a pornográfiát Lengyelországban a vezetői kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS), és az erre vonatkozó törvényjavaslatnak minden esélye megvan az elfogadásra, mert a kormánykoalíció egésze támogatja a totális tilalmat. A két héten belül a parlament elé kerülő tervezet alapján akár 1 év börtönbüntetéssel is sújthatnak bárkit, akinek birtokában pornográf fényképet vagy mozgóképet találnak, a pornográfiát jövedelemszerzési célból terjesztő személyeket pedig két év börtön fenyegeti. Lengyelországban eddig csak akkor büntették a pornográfiát, ha azt 15 éven aluli fiatalok körében terjesztették, vagy abban fiatalkorúak szerepeltek.

Az új törvény ahhoz lesz hasonló, amely a kommunista Lengyelországban volt érvényben 1969-tól. Maria Nowak PiS-képviselő, a törvény egyik kezdeményezője ezt a múlt átveendő jó példái közé sorolta. Mindazonáltal az 1969-es lengyel pornótörvény sem volt túlságosan hatékony: a tilalom ellenére tömegesen csempészték be külföldről a pornómagazinokat és illegálisan árusították is azokat. Jogi szakértők szerint az új szabályozás alkotmányellenes is lehet, mert sértheti a sajtó- és kifejezési szabadságot. Mások szerint az internet korában amúgy sem lehet érvényt szerezni egy ilyen tilalomnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32