Családjánál sem tudott elrejtőzni a szökött fogoly

A családjánál próbált elrejtőzni, ám azóta onnan is tovább menekült az a fiatal férfi, aki a szombaton szökött meg az előzetes letartóztatásból Pécsről. A férfi a szökése után családjánál próbálta magát meghúzni, ám a testvére értesítette a hatóságokat. A rendőrök kimentek a baranyai faluba, ám a szökevényt addigra már nem találták ott. A férfit korábbi fogolytársai illetve bűntársai bújtathatják, és mivel már van rutinja a rejtőzködésben, nem zárható ki, hogy akár hosszú hónapokra is eltűnhet a hatóságok elől.

A 21 éves férfi a baranyai megyeszékhely börtönének első emeletéről, az ablakot kibontva szökött meg, mikor orvosi vizsgálatra akarták szállítani. A lopással és más bűncselekményekkel gyanúsított férfi szökése ügyében az eddigi adatok arra utalnak, hogy a börtön munkatársai hibázhattak. A rendőrség egyébként jelenleg nem nyomoz a férfi ügyében, csak a körözési csoport keresi a szökevényt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31