Saját magukat voltak kénytelenek kimenteni a szombaton Szamara közelében szerencsétlenül járt orosz utasszállító repülőgép balesetének túlélői a füstölgő járműből, mert a mentőszolgálatok lassan értek ki a helyszínre, írták hétfőn az orosz napilapok túlélők beszámolóira hivatkozva.
Az orosz Utair légitársaság TU-134 típusú utasszállító repülőgépének balesetében heten vesztették életüket. A gép sűrű ködben próbált leszállni, és egyik szárnya nekicsapódott a leszállópályának, amelynek következtében leszakadt és fejtetőre állt a repülőgéptörzs elülső része.
A túlélők szerint csak annak köszönhető, hogy nem volt több halálos áldozata a szerencsétlenségnek, hogy a gép fedélzetén utazók ki tudták menekíteni saját magukat, illetve egymást a jármű roncsából. A túlélők késsel vágták el a fejjel lefelé lógó utastársaik biztonsági övét, és maguk vonszolták ki őket a füstölgő gépből. A szárny földnek ütközése miatt kialakult tüzet is maguk kezdték oltani hóval. Az utasszállítót működtető légitársaság szerint a katasztrófát a rossz időjárás okozta. A legénység egyik tagja azonban elmondta, hogy a gép landoláskor használt egyik repülőelektronikai berendezése korábban hibát jelzett.
- Budapest, XI. kerület Sasadi út 176.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XI. kerület Medvetalp utca 7.
- Alapterület 187 m2 Szobák 4 db Vételár 136,85 M Ft
Rovataink a Facebookon