Forgalommal szemben menekült az autótolvaj

MTI

A rendőrök kedden délután figyeltek fel egy, a Bartók Béla úton a Tétényi út irányába nagy sebességgel haladó személygépkocsira, amely a tilos jelzést figyelmen kívül hagyva Diósd irányába tartott. A kocsi megállt Diósd előtt, a 7-es úton, ekkor civil ruhás nyomozók megkísérelték intézkedés alá vonni a sofőrt, ám ő hirtelen gázt adott és a szabályosan közlekedő gépkocsikat veszélyeztetve, a szembejövő forgalmi sávban elhajtott a Érd felé.

A menekülő tolvaj egy vasúti átjáróban is áthajtott a tilos jelzésen, több gyalogátkelő helyen lassítás nélkül hajtott át. A kereszteződésekben a tilos jelzéseket figyelmen kívül hagyva több közúti balesetet okozott. Végül a 6-os főúton Budapest felé vette az irányt. A nagy sebesség miatt azonban a XXII. kerületben, a Géza utca és Erzsébet utca kereszteződésénél elvesztette a kocsi fölött az irányítást, és egy villanyoszlopnak ütközött. Ekkor kiugrott az összetört járműből és az út mentén, a szántóföld irányába menekült, de a rendőrök elfogták.

A 32 éves dunavarsányi férfi kihallgatása során elismerte, hogy a XI. kerületből lopta a kocsit, hogy aztán eladja. A férfi még vezetői engedéllyel sem rendelkezik, jelenleg munkanélküli, de lakásának berendezése magas életszínvonalra utal, így feltehetően bűncselekmények elkövetéséből tartotta fenn magát és a családját.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25